|
EMS Winter 2012: CoD4 Magyar Selejtező
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() Ismét eltelt egy bő félév, mely azt jelenti, hogy jelentkezik az ESL legnívósabb sorozata a Major Series. Mára már kinőtte magát, hiszen 11-jére kerül megrendezésre, és ismét kaptunk saját kvalifikáció megszervezéséhez jogot. Jelen esetben négy slotunk van, azaz a legjobb négy csapat juthat tovább és érhet el szép sikereket.
Az első helyezett csapat automatikusan a csoportkörbe kerül, míg a második helyezett egy másodikfordulós, a harmadik és negyedik helyezett csapat pedig egy első fordulós slot-al lesz gazdagabb. Az előző évadban az Anexis csapata azonnal indulás jogát kapta, melyet most egyetlen csapatnak sem osztottak ki, hiszen nagyon sok csapat nem jelent meg a végén. Remélem ezzel is segítve a magyar közösségnek, hogy minél több versenyen tudjatok részt venni. Tehát, ahogy már az előzőekben írtuk, a kupa maga egy napon, azaz egy estét fog lezajlani, melyre 32 csapat nevezhet. SE és BO1 (veto) rendszerrel, míg a döntőben már BO3 lesz.
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Country | Qualifier details | MR | QR2 | QR1 | |
|---|---|---|---|---|---|
Germany |
TBA | 2 | 2 | 2 | |
United Kingdom |
TBA | 1 | 2 | 2 | |
Italy |
EPS IT VIII | 1 | 1 | 2 | |
Czech Republic |
TBA | 1 | 1 | 2 | |
Hungary |
TBA | 1 | 1 | 2 | |
Belgium |
TBA | 1 | 1 | 2 | |
Netherlands |
TBA | 1 | 2 | ||
Russia |
TBA | 1 | 1 | ||
France |
TBA | 1 | 1 | ||
Croatia |
TBA | 1 | |||
Romania | TBA | 1 | |||
Ukraine |
TBA | 1 | |||
Belarus |
TBA | 1 | |||
Bulgaria |
TBA | 1 | |||
Europe | TBA | 1 | 1 | 2 | |
| 8 | 12 | 24 | |||
Időbeosztás
- Nemzeti Selejtezők : Szeptember 26-ig
- Selejtező 1. Kör : Október 5-11.
- Selejtező 2. Kör : Október 12-18.
- Csoportkör : Október 26. - November 29.
- Rájátszás : December 7-31.
Díjazás
| A pénznyeremény megoszlása ESL Major Series Winter 2012 |
|
| |||||||||

Sok szerencsét kívánunk minden csapatnak!
sANtiaGo,
Sunday, 09/09/12 22:47
|
Links |
Nevezettek Nevezés Ágrajz |
Hungary




Dátum: 22.02.12 - 19:00 CET
Kupa mód: 5on5 S&D - Single Eliminiation - BO1
Linkek:
Kérdések:
Germany
United Kingdom
Italy
Czech Republic
Hungary
Belgium
Netherlands
Russia
France
Croatia
Romania
Ukraine
Belarus
Bulgaria
Europe
1st
2nd
3rd
sANtiaGo
ESL Admin Team