Igényfelmérés - 3on3 EMS HU Quali
Épp csak véget ért az EMS V. szezonja, máris indul a következő. Természetesen ezt is, mint eddig mindegyiket egy magyar selejtező fog megelőzni.
Az EMSV szériára remélhetőleg mindannyian sokáig fogunk emlékezni és örömmel hozzuk majd szóba hiszen a clanwar részét nem más mint az egykori 'dmZ' csapata nyerte, akik most a 'KD' prefixet viselik.

Az új szezont hosszas huzavona előzte meg, amely a formátum kiválasztásából adódott. Kérdéses volt ugyanis, hogy a már megszokott 5on5 vagy a különösen a németeknél divatos 3on3 formáció lesz alkalmazva. Végül ez utóbbi mellett született meg a döntés amely az ENC-re is érvényes lesz.

Elsőre ez mindenképp rosszabbnak tűnik annál mint amit már megszokhattunk, de mint általában minden rossznak, ennek is meg lehet a maga jó oldala. Gondolok ez alatt a saját selejtezőnkre, ahol köztudott, hogy az 5on5-os változatban nem lennénk képesek ligát indítani.

A 3on3 viszont úgy gondolom , hogy lehetőséget adhat egy 7-9 "csapatos" a korábbihoz hasonló szisztémájú versenyre. Mindenek előtt most ez az első és legfontosabb feladatunk, hogy konkretizáljuk. Ennek felmérése céljából készült egy forum topic, ahová a megalakult csapatok leadhatják részvételi szándékukat.

Csak azok a hozzászólások lesznek elfogadva mint nevezés, amelyek legalább 3, de lehetőség szerint inkább 4 vagy 5 játékossal (beregisztrált gameaccount-tal, a szabályok szerint, a galériába feltöltött screen-nel) és csapatlogoval rendelkeznek.

Jelentkezési határidő: 07/03/10, 19:00.


Ezt követően el fog készülni a selejtező, tehát nem fogunk tudni új nevezést elfogadni. A hozzászólásokban azt is kérem megjelölni, hogy az érintett csapat a selejtező lebonyolítására a kupa vagy a körmérkőzéses liga változatot preferálja inkább.

Néhány szó a slotokról


Main round: 1 slot
QR2: 2 slot
QR1: -

Ezen kívül 1, azaz egyetlen direkt slotot kap a KD team, az V. szezon győzelméért. Ennek a 3asnak a team linkjét külön kérem megjelölni a korábban említett forumban, hogy regisztrálhassam. Természetesen ők nem fognak selejtezni.
Ez azt jelenti tehát, hogy Ők és a selejtező győztese főtáblás lesz, a 2. valamint a 3. helyezettek pedig egy 1 körös EU selejtező után juthatnak be oda.

Végső összdíjazás


1,500€



*** Update(10/03/10) ***


Ígértem, hogy hamarosan több információval jelentkezem a részleteket illetően, amelyekkel mostanra már rendelkezem. Köszönöm a türelmeteket.

Van tehát néhány hasznos, ugyanakkor egyáltalán nem mellékes információm a bonyolítást illetően:

Az eddigi klánok felosztása engedélyezett oly módon hogy az eredeti csapatban is bent maradhatnak a játékosok, de a 3on3 csapat nevük még csak hasonló se legyen a fő csapat nevéhez és saját team logokkal rendelkezzenek.

Korábbi tervekkel ellentétben 1 körös war rendszert hagyott jóvá a vezetőség. (ENC is ilyen szisztémában zajlik már)

Külföldi játékos részvétele is engedélyezett, de a csapat min. 51%-a magyar tagokból kell álljon, és max. 1 idegenlégiós kerülhet be a lineupba.

A bonyolítási módot (kupa vagy liga) a nevezettek számától teszem függővé és az is előfordulhat, hogy 1 napos versennyel kell számolni.

Amely csapat a fenti feltételeknek nem tesz eleget, jelentkezése visszautasításra kerül. Természetesen a jelentkezési határidőt kitolom a késői információk miatt, de mivel az idő már nagyon szorít, ezért cselekednetek kell.

Az új nevezési határidő: 14/03/10 23:59


Admin Team
fecosrac, Monday, 01/03/10 12:52
  Links
Jelentkezés - (Forum)
Bookmark on DeliciousDigg it!Share on FacebookBookmark on Google BookmarkBookmark on StumbleUponBookmark on TechnoratiTweet this!
 
comments (1)
 
 
 
 
 
Information:
  • info write comment not allowed
 
2.202 Users online
3.403.650 registered Users
1.519.600 active Users
797.446 Teams total
10.459 Matches yesterday
15.638.900 Matches total
More stats
Searchtags
Electronic Sports League rendertime: 0.43s (not_cached) host: eslphp6