Csalogat a Kávé?
Skilltest|cafe az első ESL kakukktojás? A CS 5on5 MR15 ESL Magyar Ladder lassan egy hónapja útjára indult. Ezen rövid idő leforgása alatt 36 csapat felelt meg a nevezési feltételeknek, és 30 lejátszott mérkőzés fűzhető a bajnoksághoz.
Az ESL szabályzat értelmében minden mérkőzésen, az aequitas nevezetű program ellenőrzi a szabályos játékot. Sokan úgy gondolják, teljes mértékben felesleges és csak megnehezíti a játékot. A program azonban igazolta hatékonyságát, azokkal szemben, akik esetleg nem sportszerű és szabályos módszereket szeretnének bevetni a mérkőzéseken.

Az első áldozat nem más, mint skilltest cafe. A skilltest vs Memory Style Gaming mérkőzésen fény derült norecoil-ra, egyedi fájlokra (ledglow.spr), valamint a wallhack alapja is, az opengl32.dll fájl is megtalálható volt az első (és remélhetőleg utolsó) cheater repertoárjában. Természetesen megkapta méltó büntetését cafe és a skilltest csapat tagjai is.

Cafe eltiltásban részesült: 2012. március 16-ig
skilltest eltiltásban részesült: 2010. szeptember 16-ig

Remélhetőleg mindenkinek elrettentő példa, az esetleges próbálkozásokkal szemben. Akinek pedig kételye volt az aequitas-ban, most láthatja mennyire hasznos program.
BANCi, Wednesday, 17/03/10 20:03
  Links
CS 5on5 MR15 Ladder
Bookmark on DeliciousDigg it!Share on FacebookBookmark on Google BookmarkBookmark on StumbleUponBookmark on TechnoratiTweet this!
 
comments (5)
 
 
úgy kell neki :)
kb :)
Szép volt fiúk
1 edits
ami azt illeti kicsit tulzottnak érzem a döntést , ugyanis PLAZMA , n1ro , és cafen kivül senki sem csalt a csapatban , mégis , ök is 6 honapos eltiltast kaptak az eslröl. CAFET pedig véglegesen ki kellett volna tiltani.. Gratulalok cafe , bar csalassal is bot voltal :D
Armada beszél:D:D vicc ...
 
 
 
Information:
  • info write comment not allowed
 
8.420 Users online
3.407.260 registered Users
1.520.000 active Users
798.079 Teams total
10.934 Matches yesterday
15.661.800 Matches total
More stats
Searchtags
Electronic Sports League rendertime: 1.38s (not_cached) host: eslphp10