|
Az ESL Szerverek használatáról
| |||
![]() Egy ideje már megtalálható minden versenyünk szabályzatának végén egy kis leírás az ESL szerverekről. Egyrészt ezt kevesen olvasgatjátok, másrészt most egy igen fontos résszel bővült.
FIGYELEM! A szerverek csak és kizárólag hivatalos ESL mérkőzéseken használhatók! (Meccs ID-vel rendelkezni kell a bizonyításhoz.) Aki ezt a szabályt megszegi, minden ESL szerverről kitiltásban részesül és ebből adódóan az ESL kupákon sem fog tudni részt venni. -ÚJ!- Engedmény: minden ladder mérkőzés után pontosan 7 napon keresztül használható az első négy ESL szerver egyike (#1-4). Ehhez azonban az kell, hogy min. 1 olyan játékos legyen a szerveren, aki játszott az adott ladder mérkőzésen és a neve mögé írja a kulcsszót: ESLM. Ezt követően az admin elsőként ezt a játékost fogja ellenőrizni és ha kiderül, hogy ez csak megtévesztés, akkor a 10 kirúgás és végleges kitiltás mellett ő még büntetőpontra is számíthat. Illetve miután az ilyen mérkőzések nem hivatalosak, így az ESL események elsőbbséget élveznek ezekkel szemben, ami azt jelenti, hogy bármikor megszakíthatók, ha pl. ütköznek egy ESL kupa/liga szerverkiosztásával. Továbbá a szerverfoglalásoknál a magyar ESL kupák/ligák mindig elsőbbséget élveznek a ladderekkel szemben, kivétel ha az adott ladder mérkőzést már elkezdték. Ekkor konzultálni kell egy adminnal és a kupa-/ligameccset másik szerveren kell lejátszani. Ha egy illetéktelen személy megzavar egy mérkőzést (pl. felcsatlakozik, rcon parancsokat használ stb.), akkor az min. 4 büntetőponttal büntethető (csapata további 2 ponttal) sportszerűtlen viselkedés miatt, valamint végleges kitiltást minden ESL szerverről. A szervereket szükség esetén újra lehet indítani, de ehhez az "rcon restart", esetleg az "rcon map" parancsokat használjátok. Az "rcon quit" és hasonló parancsokat tilos használni, mert leáll tőle a szerver és nem indul újra! A mérkőzések ideje alatt a megfelelő biztonság érdekében bármely résztvevő megváltoztathatja a jelszavakat, de ez csak és kizárólag a meccs idejére szól. Amint vége, azonnal vissza kell írni minden jelszót az eredeti állapotra, különben az adott játékos 1 büntetőponttal büntethető, a verseny lebonyolításának és az adminok munkájának akadályoztatásáért. ESL Szerverek
#02 - 94.247.88.81:38002 (Connect: Steam / Wire) - HLTV: 195.56.77.230:47022 #03 - 94.247.88.81:38003 (Connect: Steam / Wire) - HLTV: 195.56.77.230:47023 #04 - 94.247.88.81:38004 (Connect: Steam / Wire) - HLTV: 195.56.77.230:47024 #05 - 94.247.88.81:38005 (Connect: Steam / Wire) - HLTV: 195.56.77.230:47025 #06 - 94.247.88.81:38006 (Connect: Steam / Wire) - HLTV: 195.56.77.230:47026 #07 - 94.247.88.81:38007 (Connect: Steam / Wire) - HLTV: 195.56.77.230:47027 #08 - 94.247.88.81:38008 (Connect: Steam / Wire) - HLTV: 195.56.77.230:47028 #09 - 94.247.88.81:38009 (Connect: Steam / Wire) - HLTV: 195.56.77.230:47029 #10 - 94.247.88.81:38010 (Connect: Steam / Wire) - HLTV: 195.56.77.230:47030 #11 - 94.247.88.81:38011 (Connect: Steam / Wire) - HLTV: 195.56.77.230:47031 #12 - 94.247.88.81:38012 (Connect: Steam / Wire) - HLTV: 195.56.77.230:47032 A szerverek státusza (online/offline) mindig az adott verseny méretétől függ. Csak 32, vagy annál több résztvevővel rendelkező verseny esetén fut az összes szerver. Amennyiben foglalt minden online szerver és van még offline állapotban lévő, fel kell keresni egy admin, hogy indítson el még X számú szervert: IRC / webIRCA betölthető config fájlok (rcon exec): - késkör: knife.cfg (freezetime 6; startmoney 800 + LIVE: 3 restart) Az meccs közbeni bakik elkerülése érdekében, ne töltsetek be saját szerver config fájlokat!
BANCi,
Friday, 03/06/11 17:52
| |||
|
| |||
Hungary
Counter-Strike
sv_password minden verseny szabályzatának "Belső infók" részében
A szerverek státusza (online/offline) mindig az adott verseny méretétől függ. Csak 32, vagy annál több résztvevővel rendelkező verseny esetén fut az összes szerver. Amennyiben foglalt minden online szerver és van még offline állapotban lévő, fel kell keresni egy admin, hogy indítson el még X számú szervert: 

